Read Time:2 Minute, 0 Second

2021. augusztus 26. – A Garett örömmel jelenti be, hogy már Magyarországon is megkezde a Kids Sun 4G okosórájának forgalmazását. Ez az okosóra nem csak azért különleges, mert megnyerte a 16. Az Év Játéka díjat, hanem azért is, mert elsőként a gyermekeknek szánt órák között, testhőmérséklet-figyelő funkcióval is rendelkezik.

A gyermekeknek szánt karórák iránti igény folyamatosan növekszik. A szülők szeretnék biztonságban tudni gyermekeiket, melyre ezek a termékek jelentik a legegyszerűbb megoldást. A Garett Kids Sun 4G a gyártó legújabb terméke, mely számos funkcióval rendelkezik. A pontos pozíció-meghatározásért 3 technológiát is használ, ezek a 4G LTE, a GPS és a WiFi. Gyermekünk pozícióját akár 30 napra visszamenőleg is eltárolhatjuk, ez csupán – a magyar nyelven is elérhető – szülői felügyelet beállításától függ. A teljes biztonság érdekében, az óra rendelkezik egy SOS gombbal, valamint kamerával is, így azzal vizuálisan is meggyőződhetünk arról, hogy minden rendben van gyermekünkkel.

A geo-fencing funkcióval beállíthatjuk azt a szokásos útvonalat, ahol például az iskola és otthonunk között közlekedni szokot. Ha erről az útvonalról letér, úgy a karóra automatikusan figyelmeztetést küld, és lehetőségünk van arra, hogy videotelefonon felhívjuk és meggyőződjünk arról, hogy minden rendben van vele. Hasonló biztonsági funkció a környezeti hangok megfigyelése, amit ugyancsak a szülő tud aktiválni.

A Kids Sun 4G egy kártyafüggetlen okosóra. Bármelyik szolágltató SIM-kártyáját használhatjuk hozzá, adatot szinte nem fogyaszt, így a pénztárcánkat is kíméli. Nincs szüskég hozzá előfizetéses csomagra sem.

Azonban nem csak az a fontos, hogy tudjuk, hogy gyermekünk hol van. A COVID nagyon sok dolgot megváltoztatott. Azt is ahogy viselkedünk, és ahogy betegségeinket kezeljük. A Garett, először a gyermekeknek szánt órák esetében beépítette a testhőmérséklet szenzort. Emelett az óra természetesen figyeli a szívritmust is, hasonlóan az elődmodellhez képest.

Mivel Android alapú, így alkalmazásokat is letölthetünk rá – amennyiben ezt a szülő engedélyezi.

A gyerekek szeretnek játszani. Nem arra figyelnek, hogy az óra a kezükön van, így nem is vigyáznak rá. Pontosan ezért kapott masszív tokozást és IP67 vízállóságot, melynek köszönhetően akár fél órán keresztül is lehet a vízben.

Egy érdekes funkció, melyet már jópár iskolában használnak, a házifeladatok és az órarend digitális átadása. A Kids Sun 4G képes ezeknek az adatoknak a fogadására, így gyermekünk értesítést kaphat arról, hogy órája van, vagy házifeladata érkezett. És a szülő is megkapja ezeket az értesítéseket a menedzsment felületen keresztül.

A Garett, 42 000 Forint ajánlott végfelhasználói áron, 2 év magyarországi garanciával és magyar nyelvű terméktámogatással a felelős szülőknek javasolja az okosórát.

About Post Author

OnEmOdEr

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %